Biosolar Forum  =>  Fűtés - Egyéb  =>  Gáz-berendzés felülvizsgálatlapozz: 1, 2, 3   következő »
Mielőtt kérdezel olvasd el a témához tartozó KIEMELT CIKKEKET!
2020-09-10
00:55:50
Előzmény: BJaca #54562#54576
A műszer jóval a veszélyességi határérték alatt jelez.
Ha a jelzésre nem tudná a család biztonságosan elhagyni a házat, akkor semmi értelme nem lenne. Tehát, ha besípol, helyesebben visít, akkor van idő még felöltözni is. Nálunk a mama kb. 20 percig hallgatta a visítást és a riadóztatás után teljesen normális volt a vérgáz értéke.
Ha meg akarod őrizni bármelyik biztosításodat, akkor köteles vagy a 1112-őt értesíteni.
A mi gondunk még most is szaporodik. A Honeywell kiolvasható, a diagram ott kezdődik, amikor az elemzáró lapocskát kihúzod. Még az is látható, hogy mikor ment a tűzhely három égővel, illetve mikor nyitottak ajtót, ablakot. Mindez messze a riasztási érték alatt.
A riasztónk 10 éves volt, amikor beüzemeltem, de ez semmi gondot nem jelent. 10 év működés az évi néhány ellenőrző riasztással együtt is garantált.
Elem hiba esetén jelez.
A szakértőkről annyit, hogy az elem cserélhetetlen, ha valaki hozzányúl, komoly büntetést kaphat. Persze más, ha csak magának szórakozik! Állandóan változnak a szabályok. Csak az elmúlt három hónapban kétszer változott meg a teljes intézkedési rendszer.

Az mentette meg az ingatlant a gázhálózatról való teljes leválasztásról, hogy jött a 112.
Hamarosan jönnek egy teljesen új fűtési rendszert szerelni, a 480 ezres kazán már itt pihen a padlón. Eddig cirka 1,6 milla. Ehhez jön még a megfelelő szobatermosztát, a külső hőmérséklet érzékelés, a fi relés megtáplálás. Saccra kb. 300-500 ezer. Mivel a gázóra megmaradhatott, így megspóroltunk egy új bekötést, ami fél milla körülbe fájna még.

De, mindenki életben maradt, a biztosító külön megerősítette, hogy nem emeli a mama kockázati fokozatát. 112 nélkül felmondták volna az összes biztosítását.

Azóta megtudtam, hogy fokozzák az ellenőrzéseket. Az eddigi tapasztalatok szerint, a az új szereléseket is beleszámítva, a gázüzem használata ~40%-ban kifogásolható, fűtéssel együtt közelíti a 70%-ot. Nem feltétlenül a kazán, hanem olyan apróságok, mint egy utólag befalazott ajtó, leválasztott kazánház, és hasonlók, amiket senki sem jelent be a gázszolgáltatónak.
Ha nem az eredeti ház alaprajzot és gázhasználati nyomvonalat, módot (pl. kazáncsere) találják, akkor azonnal levágják a házat a szolgáltatásról.
2020-08-25
19:00:37
Előzmény: robert #54561#54562
Robert,
Mindenki máshogy reagál egy CO műszer jelzésére. Van, aki összekapja a családot, és kihívja a tűzoltókat. Van, aki elég bátor, hogy bemenjen a helyiségbe ablakot nyitni.
Egy dolgot nem lehet tudni, hogy mikor jelez a műszer, akkor mennyi CO van a levegőben: éppen határérték, vagy már veszélyes mennyiség.
Ha az elem lett volna hibás, akkor a szakértő annyit mond, cseréljenek elemet, és az ügy le van zárva. Persze ha 6 négyzetméteren össze van sűrítve egy gázkazán meg egy gáztüzhely, akkor már jobban körülnéznek. És nem a tűzhely volt a hibás. Az rendesen működött, a szellőzés hiánya volt a hiba.
2020-08-25
18:04:47
Előzmény: BJaca #54560#54561
BJaca,

Már történt olyan, hogy csipogott a riasztóm. Ez nem jelenti azt, hogy gázszivárgás van. Kinyitottam az ablakot és ellenőriztem az elem állapotát (füst/tűzriasztó esetén is ez az első).
Ha elzárom a gázt az óránál a gázos készülékek miatt nem keletkezhet több CO se CO2 egy családi házban (a sparhelt miatt persze igen).

Sándornál az ellenőrzőműszerrel történő mérés kiderítette, hogy a tűzhely volt a hibás.
2020-08-25
15:05:19
Előzmény: robert #54559#54560
Robert,
Valahogy úgy. Nekik van olyan felszerelésük, amivel biztosnságban be tudnak menni az épületbe, és megmérni, fenn áll-e a CO jelenléte, vagy már megszűnt.
Ha nálad megszólal, mit tennél? Annyira nem ismerem közelről a CO hatásait, de nem biztos, hogy bemennék abba a helységbe, hogy lekapcsoljam. A gázszerelő sem fog addig bemenni, míg nem tudni, mekkora bent a koncentrátum.
2020-08-24
13:26:09
Előzmény: BJaca #54558#54559
BJaca,

Akkor sem értem... veszek egy CO érzekelőt a családi házamba, egyszer elkezd csipogni és ezért a gázszerelő helyett kihívom a katasztrófavédelmet?

Az ősrégi szabványok szerint épült gázfűtési/főzési rendszerek a mai előírásoknak megfelelő értékekre kalibrált riasztó szenzorokat könnyen működésbe hozzák.

Szerintem a nyílt égésterű kazánok már annyira idejétmúltak, hogy mind le kell kell cserélni korszerűbbre. A "síma" turbós zárt égésterű kazánok teljességgel biztonságosak, de már csak kondenzációs kazán szerelhető. Egy ilyen csere új kéménnyel és az EPH kiépítésével együtt minimum fél milla, amit sokan nem tudnának kifizetni, mert idős kis-nyugdíjasok, vagy egyszerűen annyira szegények.
2020-08-24
06:22:36
Előzmény: robert #54557#54558
Robert,
"de tudva, hogy a hatóságok mindenkor a legrosszabb esetre készülnek fel, bejelentés ment a 112-re."
Ha jól olvasom ki, ez egy telefonhívás volt.
2020-08-17
12:36:32
Előzmény: sándor #54543#54557
Sándor,
Honnan értesültek a "szervek" a CO riasztásról? Miként vagy betrótozva?

levendulaVálasz erre
2020-07-03
22:10:08
Előzmény: sándor #54543#54544
Sándor,

köszönöm, ez nagyon tanúlságos!
Továbbítom az információt, és beszámolok a fejlemenyekről.
2020-07-02
18:20:20
Előzmény: levendula #54542#54543
Levendula,

A Marci által leírt lépéseket tedd, tegyétek meg, amíg nem késő!

Saját, néhány napos példa, pillanatnyilag nyakig vagyunk a 90 éves mamánk házának a gázos problémájában.
Megszólalt a CO riasztó. Kicsi konyha gáztűzhellyel és kéményes FÉG kazánnal, ami ugyan nem működött, de az előző napok hideg időjárása miatt fűtés készenléti állapotban volt.

Mindenben az ilyenkor kötelező előírások szerint jártunk el.
Senkinek semmi baja nem esett ugyan, de tudva, hogy a hatóságok mindenkor a legrosszabb esetre készülnek fel, bejelentés ment a 112-re.
Kijött öt jármű, öt szakember. Rendőrség (esetleges ajtóbetörés és járulékai), tűzoltó kocsi elsőre egy tűzoltóval (segítség a rendőrnek, esetleges tűzoltás), katasztrófa védelem két járművel kéményseprős szakértő, katasztrófavédelem mint hatóság, és a gázszolgáltató szakértője).

Mire megérkeztek mi kiszellőztettünk, gázt lezártuk, megakadályoztam, hogy bármilyen villamos készülék be-ki kapcsolása megtörténhessen.
Az azonnali ellenőrző méréseik nulla közeli CO értéket mutattak.

Később, miután tisztázódott, hogy a riasztó működött, a kijelző kitörölhetetlenül CO kijelzést mutatott, megérkezett Szegedről a katasztrófavédelem riasztó szakértője (a katasztrófavédelem megyei munkatársa).

Ameddig a szegedi szakértőre vártunk, behatároltuk a hibajelzés okát. A gáztűzhely okozta a riasztási CO értéket. A kazánt megerőszakolva teljes üzemre állítottam, négyen tartózkodtunk a pici konyhában, a gáztűzhely le volt zárva. A hatóságok kettő, különböző típusú és érzékenységű műszert helyeztek a riasztó mellé és így üzemeltettük a kazánt közel egy órán át. A műszerek szépen mutatták, hogy éppen hányan fogyasztjuk a levegőt a konyhában, de a kazán nem tudott riasztási CO értéket produkálni.

Döntés, vészhelyzet nincs, rendőr és tűzoltó el, viszont hívattak két katasztrófa védelmi specialista szakembert Szentesről. Ismét egy óra várakozás.

A riasztó szakértő kiszedte az adatokat a riasztóból, és elvégezte a kötelező adminisztrációs munkákat. Bemutatta a több évet átfogó diagramon, hogy a riasztó teljes üzemideje alatt mikor mekkora értékeket mért, hányszor volt riasztás közeli CO érték.
A riasztót jónak minősítette, visszaállította mérés üzemmódba, és visszakerült a helyére.

A szentesi szakértőkkel kielemezték, hogy miként alakulhatott ki a riasztás.
A végeredmény a konyha méretét és a nem szabályos légcseréjét, a riasztáskori kedvezőtlen külső légköri viszonyokat hozta ki a magas CO érték kialakulásának lehetséges okának. A konyhai légtérfogat és légcsere még a gáztűzhely mind a négy égőjéhez is kevés volt a számítások szerint.
A kazánt eleve nem is lehetett volna a konyhában működtetni.

Kérték a gázterveket, az engedélyezési, a kazánszerelés utáni átvételi jegyzőkönyveket, de ilyenek nincsenek.
Itt egy fontos dolog abból, hogy a kazáncsere egy akkori állami "hurrá akció" és támogatás keretében történt!
Abban az akcióban szerelt boldog-boldogtalan, mindent engedélyeztek, csak teljesüljenek a támogatási tervszámok.

A tervek, az engedélyezési papírok a gázszolgáltatónál vannak, de nem adhatják ki csak hatósági eljárás (rendőrségi nyomozás, bírósági eljárás...) lefolytatásához. A tulajdonosnak nem.
Miután nem volt terv és engedélyünk, a kazánt azonnal lekötötték, a csővéget lezárták és leplombázták.

A gáztűzhelyt egy rózsával működtetve, a következő napi, magasabb szintű szakértői vizsgálatig engedélyezték. Másnap a következő szakértői szint megtiltotta a gáztűzhely használatát is, de a gáz mérőt nem szerelték le.

Ez fontos lehet levendulának, mert a mérő leszereléséhez ennyi ok (is) kevés.
Miután együtt működtünk a hatóságokkal, a gázóra maradhatott.
Ha leszerelték volna, akkor az utcai gerinctől indulóan újra kellett volna azt is terveztetni és engedélyeztetni, szereltetni.

A teljes belső gázhálózat, a kazán, a hőszigetelt kémény, a tűzhely megy a fasírtba.
Új kazán, új fűtési hálózat, új radiátorok, új de már villamos főzőhely kell, hogy kialakításra kerüljön.
Méretezni kell épületgépészetileg. Új gázterv, engedélyeztetés, jóváhagyás szükséges.
A felmérés, a méretezés elindult, de augusztus végére a mamának fűtésre van szüksége!

A ház egy száz évesnél öregebb, hatalmas vályogház, ahol a helyiségek 30%-át használja csak a mama. Végleges újra szerelés szóba sem jöhet, csak egy kondenzációs kazános, kis vízterű "ideiglenes" fűtésben gondolkodhatunk. Kérdéses lesz, hogy a mama hőérzetét tudjuk-e biztosítani 45-50 fokos radiátorokkal?

A hatóságok részéről a riasztás kiértékelésével, a hibaok feltárásával a munka befejeződött.
Gázt elvileg fogyaszthatunk, de csak akkor, ha a meglévő gáztűzhelyre új engedélyezési tervez adunk be. Ilyen terv épületgépészeti okok miatt nem készülhet, gáztűzhely abban a konyhában többé nem üzemelhet.

Ha rövid időn belül nem adunk be új gázfűtési tervet, akkor a gáz mérőhely feleslegessé válik. Mivel mint fogyasztási pont továbbra is él, az időszakos ellenőrzése kötelező.
Figyelem levendula!
Ha nem használunk gázt, akkor egy idő után le kell szereljék a mérőt, meg kell szüntetni az ingatlan gázellátását. Az utcán kell bontani és lezárni a gáz betápot. Ez állítólag így van szabályozva.
A gázosok rendesek, fogyasztó barátok voltak. Tájékoztattak bennünket arról, hogy ha le kell szerelniük a gázmérőt, akkor a meglévő régi fő vezetékre már nem lehet visszaszerelni. Tehát ha újból gázt akarunk, akkor az utcától kell mindent újra terveztetni, kiépíteni.

Nagyjából ennyit tudunk most.
Én úgy gondolom, hogy az általad leírt "felelőtlen" tulajdonosi hozzáállás miatt a szolgáltatónak joga van a mérő helyet megszüntetni.
A mindenkori új tulajdonosnak kötelessége lett volna minden tulajdonos változásnál az összes szolgáltatónál eljárni. Nem csak azzal, hogy bejelenti, hogy ezentúl ő fizeti a gáz számlát. Tulajdonos váltáskor csatlakozó és mérőhely ellenőrzést kell kérni, újra jegyzőkönyveztetni a pillanatnyi állapotot, újra plombáztatni a teljes rendszert, mert régen elég volt egy plomba, ma kb. négy helyen plombáznak.

Magáról a hatósági eljárásról annyit, hogy megéltem már néhány komoly dolgot, de ez nagyon új volt. Új mert alapos és mindenre kiterjedő, de mégis fogyasztóbarát.
Több jegyzőkönyv készült, mindegyiket betűzve felolvasták a nagymamának, hogy megértse mielőtt aláírja.
Minden résztvevő folyamatos rádió kapcsolat tartott a központjával, minden adatot, nyilatkozatot, észrevételt beolvastak, visszaolvasták nekik, és a központból megerősítették.
Nem lennék meglepve (mivel ember élet volt veszélyeztetve), ha a beszélgetéseink rögzítésre is kerültek volna.
A kezdeti nagy forgatagban mintha testkamerát is láttam volna valamelyik helyszínelőnél.

Egyszóval keressetek valamilyen békés megoldást! Mert ezt a szerencsés és barátságos eljárást is elég volt végig csinálni. Ráadásul az egésznek még közel sincs vége.



levendulaVálasz erre
2020-06-30
04:48:50
Előzmény: szocsmarci #54538#54542
Köszönöm a hasznos tanácsaidat.
Kérte is az ügyfél, hogy sürgősen jöjjön ki a Főkétusz ellenőrizni, de a koronavírus miatt csúszásban vannak, és már nem tudja a tulaj elkerülni, hogy holnap kikapcsolják a gázt. Ezután az lesz a kérdés, hogy hogyan lehet legalizálni a jelenlegi állapotot.
A ház egyébként 100 éves bérház, a lakás csak 26 nm.

szocsmarciVálasz erre
2020-06-28
08:08:14
Előzmény: levendula #54537#54538
Talán az a legegyszerűbb, ha felhívja a Tulajdonos a Főkétüsz ügyfélszolgálatát, és tisztázza a helyzetet.
A felszólításban nekem az az egy dolog sántít, hogy egyből a gázmérő leszerelésével fenyegetnek. Ez azért nem állja meg a helyét, mert ha valóban életveszélyes állapot van, akkor azonnal be kell jutni a lakásba (akár az ajtó feltörésével), és le szedni a mérőt. Ha nincs közvetlen életveszély, csak a papírmunka maradt el, akkor az csak pótolni kell. Most egy köztes állapot van, magukat védik egy esetleges baleset esetén.
Ezért kell velük ezt tisztázni, de a gázművet első körben szerintem felesleges belevonni, nyilván ha tényleg gond van a vezetékkel (is), akkor a mérőtől kezdve rendbe kell tenni a dolgokat.

Amit még tudni kell:
- A régi gáztervet nem szokták kiadni senkinek, csak a bíróságnak.
- Ha van valakinek érvényes szerződése, akkor nem azt jelenti, hogy automatikusan kapja a gázt, és neki nincs kötelezettsége.
- Hogy hányszor voltak kinn a Főkétüsztől, azt csak a cég tudja bizonyítani, a lakó valószínű nem. Még az is előfordulhat, hogy nem a lakónak van igaza, főleg akkor, ha nem is ott lakik.
- Azt is nehéz bizonyítani, hogy mégiscsak szerepel a nyilvántartásba a készülék - különösen akkor, ha sem a lakónak nincs meg a papír, sem a kéményseprőknek. Lehet tényként kezelni, hogy kéményseprő nem látta a gázkészüléket és a kéményt egyben.

Ha mindenáron jogi hibát akar keresni, akkor az előző tulajjal kellene felvennie a kapcsolatot, hiszen már akkor is ez az állapot állt fent, így Ő is hibás volt annak ellenére, hogy esetleg nála még nem bukott ki ez a dolog. Az előző tulajnak meg nyilván az építtetővel kellene pereskedni vagy megállapodni, az építtetőnek pedig a kivitelezővel, és így lesz teljes a lánc.
levendulaVálasz erre
2020-06-27
03:51:16
#54537
Egy abszurd helyzet miatt kerestek meg.
Februárban vásárolt társasházi kicsi lakásról van szó, egyelőre nem lakik benne senki. Egy régi, de jól karbantartott cirko kazán (Ferroli Nouvelle elite) melegíti a vizet és intézi a fűtést. Gáz főzőlap is van.
Tulajdonos időnként odamegy, cédulát talál a folyosóról leválasztó ajtón (ami mögött az enyémen kívül 2 ajtó van, ahol szintén nem lakik senki), amin név, ajtószám megjelölés nélküli figyelmeztetés volt arról, hogy a gázművek életveszélyes helyzetet vélelmez és tilos a lakásban a gázkészülékeket használni.
Időközben ajánlott levélként megkapta a tulajdonos a szerintük sokadik (szerinte első) felszólítást, hogy tegye lehetővé a Gázműveknek, hogy bejussanak a lakásba, hogy a szerelőik leválasszák a lakásomat a gázhálózatról.
"Tájékoztatom, hogy a *XIV. ….1* szám alatti felhasználási helyre vonatkozóan a Főkétüsz 1/g hibakódot állapított meg, mely szerint az égéstermék elvezető jogszabály szerinti műszaki vizsgálatát nem végezték el, ezért a közvetlen tűz- és életveszélyes állapot vélelme miatt a *gázkészülék/ek/ használata életveszélyes*.Továbbá a Főkétüsz által jelzett hiba kapcsán derült ki, hogy a figyelmeztetőben szereplő készülék a mi nyilvántartásunkban nem szerepel, feltehetőleg tehát annak telepítése nem a vonatkozó előírások szerint történt. A biztonságos gázellátás feltételei nem állnak fenn, így a gáz fogyasztói rendszer további üzemeltetéséhez nem járulunk hozzá.”
A továbbiakban leírják, hogy hogyan és kivel terveztethet, engedélyeztethet és kiviteleztethet egy új készüléket. Mindezt azért, mert a Főkétusz nem tudott egyszer bejutni a lakásba. Miközben van egy vásárolt lakása, érvényes szolgáltatói szerződéssel. A gázkészüléket a kettővel ezelőtti tulajdonos létesítette, aki külföldre költözött és elérhetetlen. Az eredeti gáztervet és engedélyt így nem lehet beszerezni tőle.
Kérdezem a tanult kollégáktól, mit lehet ilyenkor tenni?

levendulaVálasz erre
2020-06-27
03:50:02
#54536
Egy abszurd helyzet miatt kerestek meg.
Februárban vásárolt társasházi kicsi lakásról van szó, egyelőre nem lakik benne senki. Egy régi, de jól karbantartott cirko kazán (Ferroli Nouvelle elite) melegíti a vizet és intézi a fűtést. Gáz főzőlap is van.
Tulajdonos időnként odamegy, cédulát talál a folyosóról leválasztó ajtón (ami mögött az enyémen kívül 2 ajtó van, ahol szintén nem lakik senki), amin név, ajtószám megjelölés nélküli figyelmeztetés volt arról, hogy a gázművek életveszélyes helyzetet vélelmez és tilos a lakásban a gázkészülékeket használni.
Időközben ajánlott levélként megkapta a tulajdonos a szerintük sokadik (szerinte első) felszólítást, hogy tegye lehetővé a Gázműveknek, hogy bejussanak a lakásba, hogy a szerelőik leválasszák a lakásomat a gázhálózatról.
"Tájékoztatom, hogy a *XIV. ….1* szám alatti felhasználási helyre vonatkozóan a Főkétüsz 1/g hibakódot állapított meg, mely szerint az égéstermék elvezető jogszabály szerinti műszaki vizsgálatát nem végezték el, ezért a közvetlen tűz- és életveszélyes állapot vélelme miatt a *gázkészülék/ek/ használata életveszélyes*.Továbbá a Főkétüsz által jelzett hiba kapcsán derült ki, hogy a figyelmeztetőben szereplő készülék a mi nyilvántartásunkban nem szerepel, feltehetőleg tehát annak telepítése nem a vonatkozó előírások szerint történt. A biztonságos gázellátás feltételei nem állnak fenn, így a gáz fogyasztói rendszer további üzemeltetéséhez nem járulunk hozzá.”
A továbbiakban leírják, hogy hogyan és kivel terveztethet, engedélyeztethet és kiviteleztethet egy új készüléket. Mindezt azért, mert a Főkétusz nem tudott egyszer bejutni a lakásba. Miközben van egy vásárolt lakása, érvényes szolgáltatói szerződéssel. A gázkészüléket a kettővel ezelőtti tulajdonos létesítette, aki külföldre költözött és elérhetetlen. Az eredeti gáztervet és engedélyt így nem lehet beszerezni tőle.
Kérdezem a tanult kollégáktól, mit lehet ilyenkor tenni?

2013-08-31
18:15:03
#42115
Reloaded:
www.penzcentrum.hu/lakas/lakastulajok_figyelm_eddig_kell_felulvizsgaltatni_a_gazkazanokat.1037527.html?utm_source=penzcentrum&utm_medium=mail&utm_campaign=hirlevel
Ez így életszerűbbnek tűnik.

"A gáz felhasználói berendezések (kazánok és más készülékek) műszaki-biztonsági felülvizsgálatát a jövőben a gázmérő cseréjekor kell elvégezni, ami egy normál fogyasztású lakásnál nem öt, hanem tízévenkénti felülvizsgálatot jelent - a nemzetgazdasági miniszter (NGM) rendeletét módosító tervezet pénteken jelent meg a kormány honlapján.

A tavaly nyáron született NGM rendelet múlt év szeptemberétől teszi kötelezővé a gáz felhasználói berendezések, továbbá a csatlakozó vezetékek műszaki-biztonsági felülvizsgálatát. A eredeti rendelet szerint a gázkészülékeket 5, míg a csatlakozó vezetékeket 10 évente kell felülvizsgálni.

A módosítási tervezet mindkét felülvizsgálatot a fogyasztásmérő cseréjekor teszi kötelezővé. Miután az óránként 6 köbméter, vagy annál kisebb teljesítményű gázóráknál a csere 10 évenként kötelező, a felülvizsgálati periódus 5-ről 10 évre változik.

A gáz csatlakozó vezeték felülvizsgálatára eredetileg is 10 éves periódust határozott meg a miniszter.

Amennyiben a gázmérő fajlagos teljesítménye 6 köbméter feletti, akkor a gázmérő csere 5 évente esedékes és ehhez idomul mindkét felülvizsgálat is.

A rendelet eredetileg 4 lépcsőt állított fel a felülvizsgálat ütemezésre. Például a legöregebb, 1981 előtt üzembe helyezett berendezések műszaki állapotát ez év végéig kell ellenőriztetni, míg a fiatal - 2004 első napja után üzembe helyezett - készülékeknél 2016 utolsó napja a határidő.

A módosítás csak a legöregebb kategóriára állapít meg külön határidőt. Ezek tulajdonosai ez év utolsó napjáig kötelesek bejelenteni a készüléket - és a csatlakozó vezetéket - a gázszolgáltatónál, aki a munkát 2014. szeptember 30-ig végezteti el. A feltárt hibákat jövő év utolsó napjáig kell kijavíttatni."

szocsmarciVálasz erre
2013-08-23
20:47:57
Előzmény: sándor #41948#41971
"
Az teljesen egyértelmű, hogy gázos szemszögből nézve egy átépített fal, vagy egy megváltoztatott légtér méret, a szellőzés vagy a légcsere megváltoztatása a gázrendszer terv-alapjait változtatja meg. Tehát az már átépítésnek minősül.
Jogos, hogy minden ilyen munka esetén végig kellene, kellett volna futtatni az átalakítást a "gázosokon" is.
...
Ez sokakat csőbe húzhat, amikor a "tervtár"-ban bízva csak a szigorúan vett gáz vagy csőtervre gondolnak egy majdani felülvizsgálat kapcsán.
"

A leggyakoribb "átépítés" az ablakcsere. Az újak légtömören záródnak, ezért minden kéményes készülék szabálytalan! , és a tűzhelyet is vizsgálni kell.

Én még nem hallottam olyan családi házról, ahol villamos tervező lett volna. Illetve a legutolsó tervezésemnél volt villamos társtervező, de az nem földi halandónak épült.
Azt gondolom, hogy nincs mégegy olyan szigorral kezelt terv felülvizsgálat, mint a gáz esetében. Belső víz, szennyvíz tervnél elég egy összedobott rajz, távfűtésnél már illik számolgatni, de a gáznál nincs kecmec - főleg mostanában.

"Ez is akkora falat, amit nem lehet egyszerűen lenyeletni a lakossággal. "
Pont így van. Amíg az embereknek az a választási lehetőségük, hogy esznek, vagy esetleg gáz szivárgás lesz a lakásukba, addig nem kétséges, hogy mit választanak.
szocsmarciVálasz erre
2013-08-23
20:34:44
Előzmény: grano #41938#41970
Más elolvasni egy könyvet, és megint más szó szerint bemagolni. Körülbelül olyan szinten kell tudni a GMBSZ-t, mintha valaki megkérdezné az Egri csillagokból, hogyan hangzott az a dal, amit Isztambulban énekeltek el Török Bálintnak, amikor ki akarták szabadítani - és nem csak azt, hogy ki volt Eger várkapitánya.
Sokszor én magam sem tudom a helyszínen, hogy pontosan mit ír a szabályzat egy adott helyzetre - tudom, hogy ciki, de mit tegyek. Nem fogok nekiállni a helyszínen GMBSZ-t olvasgatni, majd telefonon visszahívom és egyeztetek vele. Legrosszabb esetben mégegyszer kimegyek.

"De mi lesz azokkal akik engedély nélkül csinálták, mondjuk 5 évvel ezelőtt, az akkori szabványnak megfelelve? Akinek van róla papírja marad akinek nincs, az csináltassa meg a mainak megfelelően?"
- Ez jó kérdés. Ha rossz a rendszer (nagyon), akkor elvileg leszerelik a gázórát, és ettől kezdve már tervköteles + hivatalos szerelés + átadás. Ha jó, akkor (szerintem!) maradhat úgy, ahogy van. A gázmű nem ad ki terveket a tervtárából, csak fénymásolat kerülhet ki onnan. De mi van akkor, ha nincs a tervtárban sem terv? Vagy azt mondja a tulaj, hogy a tervtárban lévő egy régebbi terv, azóta készült új, ami sajnos neki nincs meg. És ezt könnyen mondhatja nem csak jogszerűen, hanem teljes őszinteséggel is, mert a Tulajdonos nem kap pecsétes gáztervet - max másolatot, ha nagyon ragaszkodik hozzá. Ez majd kialakul, valószínűnek tartom, hogy nem kell új gázterv.
2013-08-23
08:23:54
Előzmény: szocsmarci #41934#41938
szocsmarci:
"Jó lenne, de aki megtanul kívűlről 300 oldalt, az inkább akadémikusnak megy. Még egy színész sem jegyez meg ennyi szöveget, habár az is igaz, hogy hangsúlyok, hangszínek, meg ilyenek nincsenek a GMBSZ-ben."
Most majd mingyá jön paya és jól lekiabál de:
Anno a bankban egy darab utasítás volt 300 oldal. Ez egy termék csoportot érintett (pl hitel, az tán több is volt). És volt vagy négy termékcsoport. És heti szinten írták át őket.
A normálisan fejben tartható tartomány vhol 600-800 oldal környékén van.
Elhiszem, hogy 50 felett nehezen maradnak meg az új dolgok, mert így 40+-osan is kifogtak rajtam a fiatalabbak, de nekem segített a rutin.
Továbbra is azt mondom, hogy amit nem tudok azt nem csinálom.
Pláne, hogy emberéletek múlnak rajta.
Azt is elhiszem, hogy sok esetben ránezésre, vizsgálat nélkül óralevétel járna, de nagyon nagyon sok helyen ahol nem volt engedélyezve a gázrendszer átalakítása, változtatás nélkül, vagy minimális változtatással mai szabványoknak is megfelelne. De mi lesz azokkal akik engedély nélkül csinálták, mondjuk 5 évvel ezelőtt, az akkori szabványnak megfelelve? Akinek van róla papírja marad akinek nincs, az csináltassa meg a mainak megfelelően?

szocsmarciVálasz erre
2013-08-22
22:52:18
#41934
villam64 2013-08-22 08:10:48
Akkor remélem van másolatuk, mert nekem fogalmam sincs hol vannak a papírok.
- Elvileg minden gázterv megvan a gázműnél is, gyakorlatban lehetnek hiányosságok. De azért nagy a tervtár - legalábbis E.Onéknál.


grano 2013-08-22 10:45:13
Ha ebből akar megélni akkor tessék megtanulni azt ami ezzel jár.
-Jó lenne, de aki megtanul kívűlről 300 oldalt, az inkább akadémikusnak megy. Még egy színész sem jegyez meg ennyi szöveget, habár az is igaz, hogy hangsúlyok, hangszínek, meg ilyenek nincsenek a GMBSZ-ben.
Egyszerűbbet nem tudnak írni - minden változatot úgy terveznek, hogy egyszerűbb legyen (így rövidebb is), csak épp mindig több oldal kerül bele.


sándor 2013-08-22 13:15:08
"... akkor ez nem más, mint ami a villamos szabványokban is megtalálható.
Például... Ha egy berendezés, vagy létesítmény 1968-ban épült, készült, és azóta nem esett át nagyjavításon, felújításon, akkor még 2020-ban is meg fog felelni a létesítés idején érvényben lévő előírásoknak. Csak kettőt kell lapozni a szabványban és ott a felmentés egy alpontban.
Tehát átépítés, módosítás hiányában nem lehet megkifogásolni. Felújításra, vagy újra építésre kötelezni sem lehet, amennyiben nincs közvetlen élet+tűz+baleset veszély. Ok lehet még az igazolt avulás, de ez már veszélyes terület. Visszaüthet.
...
Szabványt visszamenőleg sehol nem változtatnak meg, ez nem politika.
...
Ez nem egyéb, mint egy rapid péngyűjtő akció.
Biztosan fognak sok szabálytalanságot találni, de azok a jelenlegi szabvány szerint is szabálytalanságok, tehát értelemszerűen kijavítandók."
Tehát átépítés, módosítás hiányában nem lehet megkifogásolni.
-Így van. Csakhogy nem kell a gázrendszerhez nyúlni, elég egy ajtót vagy falat arrébb tenni, vagy megszüntetni és már nem felel meg a létesítéskori szabályzatnak sem.

Ez nem egyéb, mint egy rapid péngyűjtő akció.
- A felülvizsgálat ingyenes, csak a javítás kerül pénzbe. Szó van róla, hogy 2014 őszig kell kijavítani a hiányosságokat, úgyhogy annyira nem is gyors (rapid).
Kicsit olyan ez, mint trafipax. Lehet, hogy lehúzás az egész (sokszor biztosan az), de vannak esetek, amikor hasznos - hiszen csökken a halálesetek száma az utakon. A különbség annyi, hogy ha valaki rajta felejti a lábát a gázpedálon, akkor ugyanannyit fizethet, mint amikor kap egy biztonságos gázrendszert. Tehát fizet a rendőr munkájáért, amiért a rendőr ügyesebb volt, mint Ő, vagy fizetheti mások valós munkáját - piaci áron. A legjobb lenne eltörölni minden szabályt - azaz legyen liberalizmus, avagy győzőn az erősebb. Egész egyszerűen fogalmazva b@asszon az erősebb kutya.

Van egyáltalán értelme a besorolásnak szabadpiac esetén? - épület energetikai tanúsítás
- A bankok adnak hitel kedvezményt a jó kategóriás házaknak, mivel ott kevesebb a rezsi, ezért biztosabb fizetőnek számítanak a hitelesek. Pályázatokra is adnak kedvezményt, habár a pályázat nem szabadpiac jellemzője. Igazából akkor lesz értelme, ha az emebreknek lesz elég pénzük ahhoz hogy dönthessenek. Vagy most vesznek egy drága "A"-s lakást, és kicsit összehúzza a nadrágszíjat az elején, vagy egy viszonylag magasabb életszínvonalon él.

bbela 2013-08-22 20:34:53
Ez a két anyag meggátolja a kender kiszáradását, ha meg a kendert firnejszel bekenik, ez miután beszárad csak melegítésél bontható.
- A gyakorlat nem ezt mutatja. Amikor városi gáz volt, akkor nem volt baj, mert abban volt víz, a kender nem száradt ki. A faggyút úgy tudom azért használták, hogy jobban csússzon a menet. A lenolajkence miatt dagadt meg a kender, ami tömített, de nem hinném, hogy örökké tartós száraz közegben. A kőszikla sem áll ellen a víznek, és a műanyagcső sem az oxigénnek.
2013-08-22
20:34:53
Előzmény: szocsmarci #41321#41932
szocsmarci .
Akkor még menetes kötés + kender volt a divat. A kender azóta kiszáradt, így tömítetlenek lettek a vezetékek.

Én víz gáz szerelő vagyok a fentieket cáfolom ugyanis a szerelőipar kezdetektől ismeri a fagyút és firnejszet népszerű nevén a lenolaj kencét.
Ez a két anyag meggátolja a kender kiszáradását, ha meg a kendert firnejszel bekenik, ez miután beszárad csak melegítésél bontható.
2013-08-22
10:45:13
Előzmény: szocsmarci #41906#41923
szocsmarci:
valóban nem nézik meg.
De megnézik, hogy a fék, a futómű, a kormány, a világítás műszaki állapota alapján alkalmas e a közúti forgalomban történő részvételre. Rohadtul nem érdekel senkit sem az 1976-os műszaki előírás.
Ha az ellenőr nem ismeri az ellenőrzéshez szükséges összes műszaki paramétert akkor ne ellenőrizzen. Menjen el hegeszteni, csövet tekerni, bojlert, kazánt bekötni.
Ha ebből akar megélni akkor tessék megtanulni azt ami ezzel jár.
Az egyik oldalon megy az álságos népámítás a gázmítosz építésével, de annak aki pénzt akar csinálni az ellenőrzésből már megy a hárítás, hogy nem vállalok semmiért felelősséget mert nem értek hozzá.
Akkor mi a f...nak vállalja el?
Ha senki sem csinálná az ellenőrzést mert nem lehet a szabályozás alapján, akkor csak átírnák olyanná, hogy lehessen vele dolgozni.
Ehelyett a sápítozás, meg a riogatás megy.
szocsmarciVálasz erre
2013-08-22
07:57:59
Előzmény: villam64 #41907#41909
Azt vizsgálja, hogy a telepítéskori szabályoknak megfelelő-e a rendszer. Magyarul nem lett-e átépítve, módosítva a kivitelezés óta, vagy ha lett módosítva, akkor az új rendszer megfelelő-e, gáztömör-e a cső, stb. .Hidd el, sok rendszer nem fogja megkapni a "Megfelelő" minősítést.
villam64Válasz erre
2013-08-22
07:30:00
#41907
Akkor mit is vizsgál? Mert ha a papírok meglétét, akkor semmit. Még a kiszállási költség sem jár neki.
szocsmarciVálasz erre
2013-08-21
20:48:38
Előzmény: grano #41903#41906
"Ha odaviszam a Ladámat a műszaki vizsgára, akkor ugyanúgy le kell vizsgáztatnia mint egy Bentley-t, vagy hibrid Priust, a kettő (három) közt pedig van még egymillió féle négykerekű."
A műszaki vizsgán nem nézik meg, hogy az autó elektromos kábelei milyen típusú műanyaggal vannak borítva, vagy hogy a klímájában milyen típusú gáz van. Csak kapcsolgatják, kicsit megrázzák, megforgatják, megmérik a kipufogó gázt, aztán mehetsz.
Nem tudom ki örülne, ha minden ötödik évben szétszednék a kéményét darabjaira, megvizsgálnák rajta a feliratokat és a tömítést, majd utána összeraknák. Nem kivitelezhető, de nem is várható el egy embertől, hogy ismerje az összes GMBSZ-t, a GOMBSZ-ot és a munkautasításokat, ezenfelül kéményseprő és készülék szerelő is legyen egy személyben.
Egy autóvillamosági szerelő sem áll neki gumit szerelni, vagy hengerfej tömítést javítani, pedig megtehetné.
2013-08-21
17:19:16
#41903
A "szakma" állásfoglalása a témában:
www.e-gepesz.hu/?action=show&id=15479

Egy része naon fura számomra:
"A gázkészülékek és az égéstermék-elvezetés (1. melléklet, 3. táblázat 3-5. sora) tekintetében az előírt műszaki tartalommal történő tételes felülvizsgálat helyett elegendő legyen az ezt bizonyító dokumentációk meglétének és tartalmának ellenőrzése. Ezek hiánya vagy nem kielégítő tartalma esetében „Megfelelő” minősítés nem adható – kivéve, ha a hiányzó ellenőrzéseket a felülvizsgáló felelősen elvégzi és megfelelőnek minősíti. A felülvizsgálótól ugyanis nem várható el, hogy a gyakorlatban előforduló minden típusú berendezés műszaki-biztonsági állapotáról felelős megállapítást tegyen. Az ehhez szükséges szakismerettel és eszközökkel a kéményseprő közszolgáltató és a gázkészülék jogosult karbantartója rendelkezik."

Kiemelten:"A felülvizsgálótól ugyanis nem várható el"
Akkor miért felülvizsgáló? Ha odaviszam a Ladámat a műszaki vizsgára, akkor ugyanúgy le kell vizsgáztatnia mint egy Bentley-t, vagy hibrid Priust, a kettő (három) közt pedig van még egymillió féle négykerekű.
Mégis meg kell tudnia mondani, hogy mehetek e vagy nem e.

Annyiban egyetértek, hogy szar szabályozáshoz, szar végrehajtás tartozik.
De ha nem akarom megcsinálni akkor ne csináljam, ha meg megakarom akkor meg tessék utána járni, mitől lesz az megfelelt, vagy nem megfelelt.
Simán fel lehetne borítani a jogszabályt ha senki sem végezne felülvizsgálatot.


2013-07-17
19:56:12
Előzmény: szocsmarci #41331#41335
szocsmarci:
"Jobb lett volna akkor szigorítani a szabályokat, amikor mindenki nyakra-főre vette fel a hiteleket, akkor simábban ment volna ez a téma."
Itt vam az igazság. Akkor lehetett volna forrást találni hozzá, éspedig értelmes formában. Most sem gondlot senkisem előre, hogy miből lesz erre pénze az embereknek? Pedig igen, lehetne gondolkodni, de akkor a polgár jól is járhatna, azt meg nem engedhetjük meg.

30 év készenléti díjából értelmes távfűtést lehetett volna építeni, ha nem tűnne el a csöveken valahol kézenközön, ami értelmesebb lenne mint egy gázkiépítés (ami ugye nem rakható minden panelba).
Energetikailag is a távhő lenne a legjobb, csakhát felénk eztet még nem fogták fel. Nem a fogyasztók, hanem a szolgáltatók.


Amúgy az igazi szöveg:
"bocs, Matu de ez csak kamu."
Heavy Metal Matuka.
Biosolar Forum  =>  Fűtés - Egyéb  =>  Gáz-berendzés felülvizsgálatlapozz: 1, 2, 3   következő »
Copyright © 2005-2019 Bernáth Róbert
Minden jog fenntartva