Biosolar Forum  =>  Hőszivattyú  =>  Hőszivattyú SKlapozz: « előző   1, 2, 3, 4, 5, 6, 7   következő »
Mielőtt kérdezel olvasd el a témához tartozó KIEMELT CIKKEKET!
payagyerekVálasz erre
2012-07-22
18:57:02
Előzmény: Bous83 #31788#31793
1 próbát talán megérhet, de valami azt súgja, nem biztos, hogy megéri a hercehurcát.
Szerintem:
Ugye a nyomott oldali túlhevítés erősen függ a tömegáramtól. A kondinyomás emelkedése is, meg az elpárnyomás csökkenése is csökkenti a gáz tömegáramát. Így gyakran előfordulhat, hogy már a túlhevítési HCS-ben elkezdődik majd a kondenzáció. Végülis 1 folyadékleső ablakocska beépítése megmutatja. Bár ettől még nem tudjuk szabályozni, csak max. tudomásul vesszük. :-)
Persze más tészta, hogy nagy eséllyel megindulhat benne a kondenzáció, mert az egyszerűbb szerelhetőség végett épp a HMV tartály jócskán hűvösebb (alsó) vizét kapja (mármint általában).
Megint más kérdés ugye, ha kell HMV, akkor kell HMV. Akár mindenáron. Vagyis szinte olymindegy, hogy elkezd-e ott kondenzálni és energiát leadni (nem csak hőtcserélni).

Mivel én is úgy gyanítom, hogy mikromini szivattyú kell neki, talán célravezetőbb lehet 1 csőköteges-féle, vagy csőspirálos külső HCS beépítése úgy, hogy 1 kiherélt visszacsapó szelep engedné az önáramlást.
2012-07-22
15:27:35
#31788
Van itthon egy 10kW-os hőszipka, mely a fűtésünkre dolgozik. (Mivel radiátoros rendszerünk van, sajnos 40-45° közötti előremenőt kell beállítanom, különben nem indul be a levegőcirkuláció, a radiátor csak lesugározza a hőt, a levegő nagyon berétegződik. Alul hideg, fent meleg.) A HMV-t is jó lenne a hőszipkával biztosítani, de erre még a 40-45°-os előremenő is kevés, ha hagyom feljebb menni, végképp elszáll a hatásfok.

Ma az jutott eszembe, mi lenne, ha betennék egy egész kicsi, pl. 1kW-os lemezes hőcserélőt a "nagy" lemezes hőcserélő elé, és lefölözném a túlhevítési hőt HMV készítés céljára. Ez a hőmennyiség a teljes hőmennyiség kb 20-30%-a, tehát a felső 10% biztosan magas hőmérsékletű, HMV készítésre alkalmas. Így amikor a hőszipka viszi a házat, 1kW-al a 150l-es tartályt fűthetem. Szinte vezérlés sem kell, ha a puffer netán eléri a 70-80°-ot, magától leáll a hőátadás, és minden hő a fűtésrendszerbe megy. (persze a meglévő rendszert nem bántanám, ha lehűl a tartály (kevés a bevitt hő), a kondenzációs kazán pillanatok alatt "bedurrantja" azt.)

Mivel csak egy hőcserélő cső van a tartályban (ami váltószeleppel a kazáné), arra gondoltam, hogy a létező legkisebb keringetőszivattyúval (vagy akár csak jól pozicionált csövezéssel és hőcserélővel, statikusan) közvetlenül a HMV-t fűteném oly módon, hogy tartályból a belépő hideg vizet "visszafelé szívnám", és felül a HMV kimeneten tolnám be a tartályba. Nagyon kis tömegáram kell, hogy csak kb 1kW-ot vegyen fel a túlhevített gőzből, annak kondenzációja lehetőleg ne induljon be. (az a fűtésé)

Szerintetek? Érdemes ezzel foglalkozni?
payagyerekVálasz erre
2011-01-21
20:30:28
Előzmény: robert #10967#10968
Saccra úgy 2 COP körül, ha intenzív fagyasztás kell, mikor épp 50° körül fűtjük a vizet.
Persze, igen sokmindenen múlik! Az egyszerű gépekben, sima arretáló dugattyús kompótok vannak. Az pedig a leggyengébb hatásfokú. (Sokat eszik, keveset nyom.)
Ha kapillárcsöves adagolójú, akkor méggyengébb a gép.
Vagyis olyan szintű átépítést kíván, hogy egyszerűbb 1 másikat csinálni.
Kompót, adagoló, gáznak-folyadéktartály, teljes átcsövezés, UH (kacifántosan).

Ha mindkét oldal "hőjét" akarjuk használni, akkor csak erős kompromisszumos hatásfokunk lehet.
2011-01-21
20:15:33
Előzmény: payagyerek #10966#10967
Ezt értem. Szerinted mekkora COP-re lehetne számítani?
payagyerekVálasz erre
2011-01-21
20:12:56
Előzmény: robert #10964#10966
Lehet használni, de minél távolabb kerül egymástól az elpár és a kondi hőfoka, annál rosszabb lesz a hatásfoka is.
Az 50°-os vízhő és a fagyasztás, már az.
2011-01-21
20:01:51
Előzmény: payagyerek #10963#10964
Tehát azt mondod, hogy jégkockagyártásra nem lehetne használni?
payagyerekVálasz erre
2011-01-21
19:58:26
Előzmény: robert #10961#10963
Nem, mert kínlódik a gépem. (Valami vörheny kapta el, vagy a vodanet szenved.)

Nem sok.
Ahhoz, hogy jól gyártson jégkását, hűteni kell a kondiját. Ha megmelexik a víz, így a kondi is, akkor romlik a hatásfoka, miáltal lassabban készít kását. Persze közben, nő a fogyasztása is.
A kompót pillanatnyi fogyasztása is (W), meg a rosszabb hatásfok miatt, elnyújtott üzemidő miatt is (Wh).
Csak akkor fog jó hatásfokkal készíteni kását, ha -a kondijáról- elszállítunk minden hőt. Ez a hőmérséklet számunkra, még alacsony.
2011-01-21
19:23:38
#10961
payagyerek,


Lehet, hogy hülyeséget kérdezek: láttál már jégkása készítő gépet? Szerinted van realitása HP-vel jeget gyártani, közben meg vizet melegíteni?
payagyerekVálasz erre
2011-01-18
08:01:01
Előzmény: sándor #10822#10828
Köszi, bár attól tartok, a 0,37kW az kevés. Minimum 1kW-os kompótokkal játszok. Persze, annyit nem fogyaszt, de bohóckodáshoz, kísérletekhez, mégis akkora kell.

Igazából, nem is létszükséglet, mert az ON-OFF-os gép is jó. Csak annyi játék lenne, hogy ha lentebb veszem a fordulatot, a kompót szállítási teljesítményét, akkor mennyire ugrik a hatásfok. Merthogy -ilyen üzemmódban- megnövekedett hőcserélő felületeket lát.
2011-01-17
22:47:02
Előzmény: payagyerek #10808#10822
payagyerek!

Nem akarom megkérni a kezed. A romantikából kinőttem, marad a tányérváltás.

Van egy 1~-ról 3~ freki váltó, igaz 3~-on csak 0,37KW-os. Kimondottan léptetéshez, szakaszos üzemhez felfutás-lefutás készült. Fékáram felemésztő kapcsolás, zavarszűrés de erre nem mernék megesküdni mielőtt végigolvasom.
payagyerekVálasz erre
2011-01-17
15:16:36
Előzmény: robert #10807#10808
Még csak, romantikus ismerkedés van. :-) Majd később, mi is tányért vágunk 1máshoz. :-)

Upsz. Figyelmetlen voltam.
Igen. 1m3 elég. Nálam is annyi.
(Ha tovább járatod a kutat, akkor felmelegedhet 14-ig is!)

A szondás kérdésre, nem tudok korrekt választ adni, mivel -sajna- nekem sincs.
Csak hallottam ezt-azt, de az még nem tény.
Én inkább az esernyő alakú, 1 gödörből, több ferde furatot csinálnék magamnak. Avval földmunkát is spórolok, felületet nyerek.
Ugye 20 méterig, nem kell engedély. Ha ferdén fúrok, akkor az néha, jobb lehet.
Igaz a komám, elvégzi 1 mély furattal.
Szóval, ebben nincs tapasztalásom.
2011-01-17
14:49:24
Előzmény: payagyerek #10800#10807
Két kérdés (mielőtt még Takykával egymásba feledkeznétek - látom bimbózik a kapcsolat:)

1. Most mértem meg, a kútból 12 fokos víz jön. Akkor a visszatérő 8C lenne. 4kW kivételhez 1m3/h. Ugye?

2. Az előző szondás kérdés ismétlése.

payagyerekVálasz erre
2011-01-17
12:13:34
Előzmény: robert #10796#10800
Az ideális a végtelen áramlás, aholis ugyanannyi hőfokú víz megy el, mint ami bejött, miközben mégis hőt vonunk el tőle. Persze ezt elérni, lehetetlen.

A gyakorlati aranyközépút a 4°K. Ennél kisebb dT-re, akkora áramlás kell, hogy annak szivattyúigénye, már több lesz, mint a lehetséges hozomány-nyereség.
Tehát ha 14 jön be, akkor 10 megy ki.
Nyitott kutas és a megfelelően méretezett szondás rendszer, 12-14°-ot ad, ami jó.
A horizontális talajkollektor, már sokkal alacsonyabb hőfokú. Olyannyira, hogy gyakran fagyállózni kell.

Nem mászik el. Csak az első "behangolás" tarkóvakarós. Utána már, sokkal stabilabb, mint a TXV szelepek.
Ha az ember sorozatban gyártana ugyanolyan gépeket, akkoris csak 1× kell megcsinálni. Utána már -kábellel- másolhatók a vezérlők.
Nem felejti el, mert epromba ír.

Csak 1 pár példa a beállítás sokaságából:
Hány lépéses a kismotor, 0-100% nyitásig?
Léptetőáram beállít.
Fékáram beállít.
Léptetési sebesség beállít.
Hány %-ra nyisson az indítási előtöltéshez?
Ez után az összes gáztechnikai jellemző, munkapont szabályzási tartomány, túlhevítés, hibaérzékelések, azok reakciói, megfelelő korrigáló műveletei, bizonyos % fölött már tiltásai.
És még nagyon sok satöbbi.
(komoly cuccos)
payagyerekVálasz erre
2011-01-17
11:53:49
Előzmény: sándor #10793#10798
Köszi, de én inkább jámborabb vagyok. :-)

Az a baj a kapillárcsöves adagolóval, hogy az nem az elpár túlhevítésére szabályoz.
Ez azért fontos, mert csak abból tudjuk kontrollálni az elpár teljes lehetséges elárasztását. (Mivel a hőnyerés a célunk.)
Példa:
Hiába van 1m2 felületű elpárunk, ha a közepén, véget ér a párolgás. Utána, már csak túlhevül az elpárolgott gáz, mintegy "nyúlik". Ekkor az 1m2 elpárból, csak 0,5m2 felületet hasznosítottunk. Kukára vetettük a felét.

Ugye a kap.cső, csak 1 bizonyos szűk munkaponttartományban tud szabályozni. Ez az ő áteresztőképességének függvénye, és sajnos, a kondi oldali utóhűtésé. Minél nagyobb az utóhűtés mértéke, annál sűrűbb a gázlé, ezért annál többet tud átengedni az elpárba.
Vagyis soha nem az elpár aktuális munkapotjellemzőit figyeli, hanem a fűtésünk hőelvétele alapján szabályoz. Ami ugye, összevissza, más és más tud lenni.
Tehát ha kiszámoltuk, hogy egy adott gépbe, adott munkaponti körülményekre, adott gáztípushoz, mekkora átmérőjű, milyen hosszú kap.cső kell, és még -véletlenül- sikerült is eltalálnunk, akkor még a megfelelő gázmennyiséggel is kell bohóckodni, hogy működőképes legyen. De mégsem tuti!
Holtvágányos móka.
2011-01-17
10:43:47
#10796
payagyerek,

Szerinted 4kW leadott teljesítményhez a primer oldalon mi a minimális vízmennyiség és vízhőmérséklet, ami a tápláláshoz szükséges?

Ha szondával van megoldva, akkor kb milyen minimális távolságra kell a szondákat fúrni hozzá, hányat, és mennyibe kerülhet?

És még egy kérdés: ha annyira precíz beállítást igényel a HP, akkor nem mászik el könnyen a nehezen belőtt munkapont?
payagyerekVálasz erre
2011-01-17
10:38:54
Előzmény: payagyerek #10791#10794
Épp a munkahelyemen pihen a készülő gépecske. Ebben már 2db nagy HCS van. 1db 30 lemezes elpár, meg 1db 24 lemezes kondi. Az UH HCS kicsi, mert az is elég. Ámde trükkös bekötésű! Ez 1 egész COP-ot dob a gépen, de igen precíz beállítást igényel, mert kacifántos szerepe van. (Lehúzhatja magába a kondenzációt, stb...)
Ebben már stepp-adagoló van. Ez drága móka. Csak az adagoló volna 60eFt. A hozzá tartozó nyomástávadó, csekély 20eFt. A digitális vezérlője 30e-es játék.
(Nekem csak a vezérlő került pénzbe.)

Ez annyira új technika, hogy senki nem találkozott még vele. Senki nem tudott tanácsot adni. Ennek a vezérlőnek, marhasok almenűje van. A kísérleti gépindítás, igen kacifántos. Akár még a kompót is kivégezhető, ha téved az emberke.
Ráadásul:
Bár a vezérlő, minden használatos gáztípust ismer. Még a CO2-t is (R744). Ámde én, kutyulok gázt, miáltal ismeretlen tulajdonságok lesznek.
De ha elszív az ember mellette 6 karton cigit, megiszik 5 tálca energiaitalt míg beállítja, utána már fasza. :-)

Az alja azért hiányos, mert ott csücsül majd a teljes elektronika, vezérlés.
Ez az "ismerős" kasztni, csak átalakítva az új cumókhoz. Ezért nincs még átfestve.
Persze addig nem is lehet, míg el nem indult, be nem állított. Csak ha minden rendben van, és nem kell már semmit változtatni rajta, akkor lehet gázlefejteni, szétszedni, festeni, majd újból összerakni.
Szóval, sok melódia. Annak ellenére, hogy már tulajdonképp, kész van. :-)







payagyerekVálasz erre
2011-01-17
09:41:46
Előzmény: takyka #10790#10791
Nem sok jóra. :-) (Bevallom, én is csináltam ilyeneket annó.)

1.
Nem mindig lehet a klimax elpárját, vízbe meríteni úgy, hogy ne törjön el 1 cső. Ugyanis a gyárak spórolnak! Sok gépben, nem 1mm-es falvastagságú rézcső van, hanem 0,7mm-es. Csak 1 hajlítás és reped.
2.
Ha vízbe merítjük az elpárt, akkor még nem lesz jó a hőkontaktus. A víz nem tudja, kényszeráramlással körülölelni az elpárfelületet. Ellenáram sem nagyon lesz. Sok esetben, jéggé fagy az elpár, miközben -körülötte- "meleg" víz csordogál, szabadon, hőelvétel nélkül.
Ez azt eredményezi, hogy a befektetett vízszivattyú teljesítményigény, sem térül meg.
A lemezes hőcserélők, méhsejtszerkezete miatti, teljes felületű, kényszerített örvényáramlást, nem tudjuk megközelíteni. Bennük a víz, minden atomja, részt vesz a hőcserében.
Az úsztatott HCS-ben nem.
3.
A klimax elpárja rézcső, ráhúzva alumínium lamellák. Ez vízben, remek galvánelem.
Bár van felületkezelése, de az állandó vízbemerítést, "meghálálja".

Elérhető szakirodalom, nincs róluk a neten. Leginkább hűtős könyvek vannak (2db), melynek darabja 8eFt. Bár azok is hűtésileg okítanak, ami eltér a hőhasznosítástól.

Dobok képet a Permatyis HCS-ről. A háttérbe a mértékTV (55cenyás).
Második kép: (A fölső rész.) Bontás előtt készült. Merthogy ez a kasztni lett átépítve. Ebben még 6db HCS volt. 3db 20 lemezes, paralell kötve, elpárnak. 2db 20 lemezes, paralell, kondinak. 1db 14 lemezes, csupasz (nincs hőszigetelve) utóhűtőnek.
Az adagoló a csupasz UH HCS előtt figyel. Az a sárgaréz, krómacél kalapos.
A kompót üzemi kondija, azért fexik ott külön, mert cosFi-játék volt. :-)

Ezt még mindig kezdetlegesnek nevezném, mert több HCS-re elosztva a gázt egyenletesen, nem egyszerű móka, és nem is minden gázhoz jó.
A kasztni:
Ez nagyságra, pont mint 1 kisméretű, fali gázkazán. Azért is alul jön ki, minden csonk. Ezért cső az elülső váza, hogy ráhajlítva a palástot, lekerekített széle legyen.
Ezt a kasztnit használom most is, csak már teljesen átépítve, nagy HCS-kre, precíz adagolóval, trükkökkel.





2011-01-17
08:19:47
Előzmény: payagyerek #10789#10790
Meghoztad a kedvemet! :-)
Úgy jártam ezzel a témával, mint az egyszeri ember! Mivel nem tudtam semmit a dologról, azt hittem milyen egyszerű ez és én mindent tudok. :-)
Most már legalább van egy csomó kérdésem. Remélem szeretsz gépelni. :-)

Gyakorlati kérdés:
Adott a jelenlegi klímám. Meghagyok mindent gyárinak (hőcserélő, fancoil, gázzöltet) Belevágom a kültéri hőcserélőt egy lavórba és pisálok rá a kútvizet a szipókámmal (középhőmérséklet 9°). Mire számíthatok COP terén, meg úgy általában?

Elmélet:
Kezdjük az elején.
Hogyan néz ki a gyakorlatban egy hőszivattyú, mi a szerepük és hogyan működnek az egyes alkotó elemek? (kompresszor, hcs OK), adagoló kondenzátor, elpárologtató a kérdés. Hogy néznek ki, milyen típusaik vannak, előnyök-hátrányok.
Van erről az egészről elérhető szakirodalom?

T.
payagyerekVálasz erre
2011-01-16
23:12:18
Előzmény: payagyerek #10788#10789
Hogy 1 kicsit érthetőbb legyen:

Az a lényeg, hogy az elpárban, minél magasabb hőfokon és minél több folyadék-gázt elpárologtassunk.
A kondiban, minél alacsonyabb hőfokon, minél több túlhevített gőz-gázt lekondenzáltassunk.

1 kis kitérő:
Sok internetes honlap azt mondja, hogy lehűtjük a kútvizet. ezt azért írják, mert nem tudják, miről van szó.
Ha elpárologtatunk folyadék halmazállapotú gázt, akkor az hőelvonással jár. De az csak 1 járulékos dolog! Nem szabad hagyni, nagyon hűlni!
Ugyanis:
Minél kisebb a primeroldal tömegárama, annál alacsonyabb lesz a hőcserélő hőfoka (elpár.). Ennek az a következménye, hogy egyre kisebb nyomáson, ezáltal egyre kevesebb folyadék-gázt tudok elpárologtatni.
És itt jön be a kompresszióviszony!:
Van mondjuk egy 100cm3-ös löketű kompótunk, meg van R410-es gáztöltetünk, meg van 14°-os kútvizünk. Plusz az egész cucc, dolgozik 50°-os kondenzációval.

2 példaverzió:
1. Jó gép.
+12° elpár = 11,5bar elpárnyomás.
2. Fos gép.
+2° elpár = 8,5bar elpárnyomás.

Számoljunk kompresszióviszonyt (kv) a 2 esetben, azonos 50°-os (30bar) kondira:
1. kondi/elpár = 30/11,5 = 2,6kv
2. -"- = 30/ 8,5 = 3,5kv
Tehát:
Minél nagyobb a kv, annál nagyobbat kell emelnie a kompótnak, ergó annál több vellanyt eszik.
A 2-es példa 3,5kv-a, rosszabb hatásfokot ad, mint az 1-es példa 2,6-os kv-a.
Ez azért van, mert:
Vegyük a példa szerinti 100cm3-ös kompótot. Ez szállít 1 lökettel, légköri nyomáson, kerekperec 100cm3 gázt.
Ez a kompót:
Előbb a 2-es példa szerinti 8,5bar elpár esetén, kerekperec 8,5×100cm3-őt (850cm3) fog átnyomni a túloldalra.
De az 1-es példa szerint, már 11,5×100cm3-t fog tolni (1150cm3), ugyanaz a motor!
Ergo:
Mivel magasabb az elpárnyomás, sokkal több gázt tol, így sokkal könnyebben tölti a kondit.

Kicsit továbbmegyek.
Az elpár töltöttségét szabályzó adagolók közül, a lehető legprimitívebb a kapillárcsöves adagoló (klímák, háztartási hűtők).
Ennél jobb a TXV, mert az legalább az elpár túlhevítésére szabályoz. (Bár a mechanikus működése miatt, sok túlhevítést emészt fel.)
A kapcső nem a túlhevítésre szabályoz! A gép munkapontja az egész gép, aktuális paramétereinek függvénye. De legfőképp a kondi oldali utóhűtésé, ami semmiképp nem jó hőszipkának!

A legjobbak az elektronikus adagolók. Ezekből is 2 fajta az általános:
1.
mágnesszelepes adagoló
2.
stepp-adagoló (léptetőmotoros)
Ezek tudják, maximális töltöttségen járatni az elpárt, így maximális hatásfokkal.
payagyerekVálasz erre
2011-01-16
22:05:47
Előzmény: takyka #10787#10788
Az a baj, hogy 1 klímából, csak a kompót használható, 1 jó géphez. Meg legfeljebb az elektronika. Bár -sok esetben- az sem.
Tehát adott 1 kompót. Ehhez kell 2db 1m2-es felületű, lemezes hőcserélő. A jobb hatásfok érdekében, kell még 1 kicsi hőcserélő is (mint 1 fűtési HCS). Bár ez, be tudja kócolni a gépet, de mégis érdemes.
Ezenkívül:
Termosztatikus expanziós szelep (bár ez nem a legjobb hatásfok), csövek, gáz, lefejtő, forrasztóapparát (keményforrasz), vákuumszivattyú, töltőműszer, nitrogén.

A TXV (term.exp.szel.), nem tud kevesebbet, 7K túlhevítésnél. Az alatt (ami jó lenne), már instabil. Gázt, nem kapni. Csak zöldkártyával.

A csövezés nem lényeg, csak bizonyos áramlási, olajvisszavezetési szabályokat kell betartani.
A 14/4°-es áramlási mennyiség, nem elég. Az 9°-os középhőmérsékletű HCS-t jelent. Ebből levesz az adagoló 7K-t, miáltal, fagyáspont körül fog menni a gép.
1 pillanatnyi kútvízmennyiség-csökkenés, és azonnal csonttá fagyott a HCS. (Szétreped.) Az elpárolgás -gáztól függően- 2° körül lesz.

Persze nem akarlak lebeszélni, de "bummbele" alapon, legalább 300eFt beruházást kíván. Kérlek, ne érts félre!
Nekem 4-5 év volt, beletanulni a szakmába, felvértezni magam 1-2 szerszámmal. Plusz rengeteg átvirrasztott éjszaka, hogy megértsem, mi-mikor-miért történik.
(Mindemellett, nem merném magam, profinak vallani.)

Volt, hogy a teljes kezem, kb. 3 hónapra, égési sérülés volt! Merthogy odafagyott 1 szelephez, amin a teljes 2kiló gáztöltet tódult ki. (-70°) Elengedni, nem bírtam, mert ráfagytam, csak rángattam a gépet a kezemmel együtt, meg sivalkodtam. :-)
Érdekesség:
Azóta a kutyám, ha a jellegzetes sziszegő hangot hallja, akkor elvonul a háttérbe (félti a gúnyáját), onnan figyel (őrködik), majd ha elmúlt a hang, akkor heves farkcsóválva odajön és lucskosra nyalja a képem, örömében.

Szóval, kemény dolog.

Tegyük fel:
Csak 1 lékkazánt (gúnynév a levegő hőforrású hőszipkára) csinálsz a klimaxból. Ez egyszerű móka! Marad a benne lévő, fos kapillárcsöves adagoló, marad a kültéri, hőcserélőstül, ventillátorostul, kompótostul, 4utas gázirányváltó szelepestül. Csak a beltérit váltod ki 1db nagy lemezes HCS-vel. (Ez tényleg egyszerű móka.)
Ekkor kell venni 1db 60eFt-os HCS-t, hozzá csatlakozó rézcullangokat (4×1700Ft), pár rézcsövet (5eFt), csőhajlítót (kispénz), nedvességszűrőt (3000), gázt-palackot (18eFt), töltőt (15eFt), vákuumszipókát (45eFt).
Ennyi a minimum, és nem lesz jó gép!
Ha sok éjszakát eltöltesz a gáz bele-gáz levétellel, hogy eltaláld a kap.csöves adagoló miatti helyes mennyiséget, akkor lesz gyári hatásfokú a lékkazán. De még mindig csak lékkazán! Ami kb.+5°-ig hatásos.

Bocs. Már lassan én is sírok az irományomon, de jó nagy megszállottság kell. :-)

Relatíve olcsó HCS a Permatyinál:
www.permanent.hu/hoszivattyu.php#he
Ebből a 24 lemezes kell. Hiába írják ők 10-13kW-nak! (Ekkora dT-t, nem engedhetünk meg magunknak, mert akkor a gyári hatásfokát sem hozza a klimax.)

Az én gépemben (4kW-ra!), 30 lemezes az elpár (13-15kW), a lehető legkisebb dT-miatt, és 24 lemezes a kondi (10-13kW). (Ezek 50 cenya hosszú HCS-k.)

Persze a méretezésre, vannak programok. Swep, Alfa-laval, stb... Azonban a gépben lévő gáztöltet áramlási adatait, nem tudjuk előre.
Az alfának van tabellája, ahol pár elterjedt gáztöltettel, megad bizonyos teljesítményeket, elpárra és kondira is. Csak az a baj, hogy nagy dT-vel (10K), ami semmivel sem lehet jobb, mint 1 gyári gép. Pláne a 14°-os kútvízből, nem engedhetünk 10K-t! Kondi oldalt, esetleg. De inkább ott sem.

Húdehosszúlett!
2011-01-16
20:41:17
Előzmény: payagyerek #10784#10787
Te vagy az én emberem!

Csak azért érdeklődöm, mert van nekem egy 5kW-os duál split klímám (a házzal együtt jött). Mint klíma én nem akarom használni, viszont gondolkodom rajta, hogy éjszakai árammal mindkét oldalon vízes hőcserélővel lehet, hogy megérné beüzemelni. (Nappal gázfűtés éjjel hsz.)
Gyakorlatilag COP 2,5-nél volna kb. egálban költségoldalról a gázüzemmel. Ráadásul nekem 35°-os előremenő bőven elegendő lenne. (gondolom, ez javít a COPon)

Az elképzelés 5-7kW fűtőteljesítmény, kútvízből (14/4°)->(35/30°) Szerinted mennyire lehet kihozni a jóságot? Hogyan kell ehhez méretezni a hőcserélőket?
Első gondolatom az volt, hogy lemérem milyen a kültéri és a beltéri csövezése és ugyanolyan átmérőből, ugyanolyan hosszú csővel csinálok vizes hőcserélőket.


T.

payagyerekVálasz erre
2011-01-16
18:50:19
Előzmény: takyka #10781#10784
Jut eszembe!
Nem a hőlépcső számít, hanem a kompresszióviszony.
Persze aránylanak egymáshoz, de a kompresszióviszonyon javítva, javul a gép, örül a kompresszor, örül a pénztárca.

Amúgy nálam: 14/11° primer, 50/45° szekunder.
payagyerekVálasz erre
2011-01-16
18:44:12
Előzmény: takyka #10781#10783
Több. Persze abból, leront 1 kicsit a 370W-os, 250W-ot fogyasztó kútszivattyú. (Az én kút- nyugvópontom miatt.)
Ámbár!
Most csak hangemberkedek, mert a nyitott kutas rendszerem, a jelenlegi brutális talajvíz miatt, nem üzemel. Majd ha lesz pénzem szondára, akkor lesz tuti a rendszer, meg kisebb a primerköri szivattyúigény.

Most hirtelen ezt a képet találtam:
Ez csak a gép, fűtési kergetőszipókával (80W). A kútszipóka nincs a mérésen.
Bár, igazság szerint, a fűtési szipókát, nem szabad beleszámolni a COP-ba, mert az mindegyik, azonos kényelmi szintű fűtéshez kell. A gázkazánhoz is!
Itt 3,7kW-ot tolt ki a gép magából. 1db PolluCom 2 mérte. Miközben 524W-ot fogyasztott a fűtési kergetővel együtt. Ráadásul, korrekt motorüzemmel, mert 0,99cosFi-vel ketyegett. (COP7)





2011-01-16
18:00:51
Előzmény: payagyerek #10780#10781
Úgy van 3,3-3,75-ös COP-od, hogy 50°-ra nyomod fel a elmenőt? kb. 40°-os hőlépcső?

T.
payagyerekVálasz erre
2011-01-16
17:44:45
Előzmény: takyka #10777#10780
Fabrikáltam. A jelenlegi a sokadik. (Túlnyomórészt MÉHészeti portékákból áll, így nagyon olcsó.)
3db lemezes hőcserélő van benne. Ebből 2db nagy benga, a 3.-ik kicsi UH.
Most 1200W villanyú kompót van benne. Ez ad R410-nél 4-4,5kW-ot, ami a házamra elég. Még sok is, úgyhogy hígítok a gázon, R22-vel, vagy R600-al, hogy csússzon.
Ekkor 4kW-os lesz, miáltal a villanyevése is csökken. Helyes gázmennyiség esetén, javul a COP.
A mostani gép, digitális adagolóval készült. Ez tartalmaz 1 elektronikát, amely vezérli a léptetőmotoros adagolót. Ez oly precíz, hogy 0,1°K túlhevítés-változásra, már lép is. (Ha a nyomásszenzor és a hőszenzor, jó helyen mér.)

Nekem radiátoros fűtésem van. Bár túlméretezett, így 50/45°-al fűtök, nagyhidegben.
Biosolar Forum  =>  Hőszivattyú  =>  Hőszivattyú SKlapozz: « előző   1, 2, 3, 4, 5, 6, 7   következő »
Copyright © 2005-2021 Bernáth Róbert
Minden jog fenntartva