English  Deutsch
Homline Forum  =>  Esővíz  =>  Esővízlapozz: 1, 2, 3   következő »
sándor(960 eddigi hozzászólás)
2010-05-06
10:04:46
Paga!

Régen, amikor a tanyavilágban csak az ásottkutak jelentették a vízforrást, a helytől és a használat jellegétől függően 5-15 évenként új kutat kellett ásatni. Részben azért, mert megváltozott a víz összetétele és az állatok nem voltak hajlandók meginni, részben mert kimerült a réteg, pl. egy, a közelben (akár több száz méter) ásott új kút miatt.
A néhány, ivóvíznek is alkalmas kútra nagyon vigyáztak (mert az nem volt minden tanyában) és több kilométerre is eljártak ivóvízért. Az ivóvizet senki sem tagadhatta meg még a haragosától sem. Ez volt a tanyai élet íratlan alapszabálya.

Legtovább azok a kutak működtek és adtak jó vizet, ahol megfelelően biztosították az utánpótlást. Úgy, ahogyan zsezse javasolta. Az udvarra hulló esővizet a kút környezébe vezették szétterítve, de nem közvetlenül a kút mellé! És hagyták beszivárogni a talajba. A talaj szinte minden tisztító feladatot elvégez. A fizikai szennyeződéseket teljesen kiszűri, lágyíthatja a vizet, semlegesíti az eső vegyi anyagait (kénsav, stb). Igaz, ha a víznyerő réteg eleve agresszív volt, akkor hiába ásták meg a kutat, új helyet kellett keresni.

A víz kútba be és kivételének az irányát nem szabad megváltoztatni. A talajban a vízkivétel következtében idővel kialakulnak az egyre bővülő vízszállító erek.
Ezek az erek a kút irányában úgy működnek, mint egy városi vízhálózat. Egyenletes fogyasztás esetén az erekben lerakódnak bizonyos anyagok. Ezzel is tisztul a víz. Ha a kút kapacitását meghaladó a kivétel, akkor a felgyorsult vízáramlás feltépi ezeket az anyagokat és azok bekerülnek a kút vizébe. Ugyanez játszódik le, ha időnként betáplálnak a kútba, és kénytelen megfordulni a vízáramlás. Nem biztos, de nagy a valószínűsége, hogy elromolhat, elapadhat a kút vize.

Nálunk még az előző tulajdonos a zsezse javaslatához hasonlóan alakította ki a telek vízgyűjtő rendszerét, én csak bővítettem. Jobbára az ásottkútból öntözünk, amig az aszály engedi.
Amikor ideköltöztünk, próbaképpen bevizsgáltattuk egy 40 méteres fúrt kút, a csapvíz és az ásott kút vizét.
Csak vegyi összetétel szempontjából.
A fúrt kút vize állatoknak alkalmatlan, öntözésre éppen alkalmatlannak bizonyult.
A csapvíz állatoknak fogyasztható, öntözésre levegőn pihentetéssel feltételesen alkalmas volt. Emberi fogyasztásra korlátozottan volt alkalmas. (Arzén és egyéb, ma emlegetett anyagok a délalföldön.)
Az ásottkút vize állatoknak fogyasztható, öntözésre alkalmas volt. De csak olyan feltétellel, hogy a víz erős baktériumos fertőzöttsége miatt nem kerülhetett frissen fogyasztott zöldségfélék (saláta) leveleire.
Fertőtlenítés után emberi fogyasztásra "korlátozottan alkalmasnak" minősítették.

Mi azért nem merjük felhasználni a lakásban ezeknek a kutaknak a vizét, mert nem lehet elkerülni az esetleges fertőző anyagok szervezetbe jutását.
A felhasználás egy teljesen zárt rendszert igényelne, de ha pl. mosni nem szabad vele, akkor marad csak a Wc.
Az esővíz külön gyűjtésével megpróbálkoznék (meg is van hozzá a tartályom), csak évtizedek óta olyan kevés a csapadék, hogy nincs értelme belevágni.


link
villam64(1867 eddigi hozzászólás)
2010-05-06
07:28:02
Paga

Én támogatom a tetőről lefolyó esővíz komoly szűrése után a kútba vezetését. Ettől valóban nem lesz több vized, de: ami a tetőre esik annak ott kellene elszivárognia. De ott a házad van. Ha ezt melléje vezeted ott nem természetes többlet keletkezik, dagonyának jó. Amikor szükséges kút vizet használsz. Tény, hogy valahova el kell vezetni ideiglenesen a tetőre hullott vizet. Viszont minimálisan lágyítod vele a kút vizét. Mondjuk, ha lesz csatornám, nekem elszivárogtatásra marad az emésztő. Nekem 13 méter mély kutam van. Volt, hogy félig beleengedtem a hidrofort. Most a hidrofor nyomáskapcsolójával működtetem a mélykút szivattyút. Nyomás kapcsoló külön is kapható.link
kszmm(8 eddigi hozzászólás)
2010-05-05
23:31:53
Paga!
Csak megerősíteni tudom, amit Zsezse írt.
Én is csak kútvizet használok, vezetékeset csak akkor ha a szivattyúval valami gond van.
Ha jól számolom, akkor a kutadban a 3,15m magasságú víz kb. 1,5 köbméter, és ha jó a hozama, gond nélkül el tudja látni a családot. Nekem kb. 10 évvel ezelőtt volt olyan gondom, hogy nagyon aszályos időben kevés volt a víz, a lábszelep fölött kb. 20cm-el. Én ástam hozzá 1 métert, azóta nincs gondom vele. Nyáron nálunk gyakran van olyan, hogy csak két kútgyűrű magasságnyi víz van a kútban, mégsem fogy ki, pedig öt fős a családunk.

Ha lefektetsz csövet a kúthoz, akkor arra figyelj, hogy a hydrofortól a kút felé a szívócsövet lejtéssel vezesd, mert egyébként problémás lesz feltölteni.link
zsezse(964 eddigi hozzászólás)
2010-05-05
21:07:15
Paga,

hasonlo helyzetben jarsz, mint en. en arra jutottam, hogy nem nyerek semmit, ha gyujtom az esovizet, ha korlatlanul rendelkezesre all a talajviz.
az esovizet ne engedd a kutba, a tobbiek mar leirtak, miert. ha tudod, engedd ki egy arokba, majd elszivja a fold.

a hutest radiatorokkal nem tudom hogy fogod tudni megcsinalni, mert ahhoz kicsi a feluletuk, es kicsapodik rajtuk a para hamar. ehhez fal/mennyezethutest kellene alkalmaznod legalabb 17 fokos vizzel.

mi eleinte csak a Wct taplaltuk meg egy hydroforrol (+ locsolas persze), de mar lassan 2 eve az egesz haz errol mukodik. furdes, mosas, mosogatas. persze itt is vasas a viz:(

ha teheted, en azt javaslom, hogy keszitsd elo a lehetoseget a jarda alatt a furt kut bevezetesnek, esetleg bizonyos fogyasztokhoz (pl WCkhez) vigyel kulon csovet a kutrol, hogy ezzel se az ivovizet fogyaszd.
jol johet ez meg, ha nem lesz viz nalatok.link
Plaszlo(236 eddigi hozzászólás)
2010-05-05
20:17:03
Paga,
Csak gondolj bele egy kicsit. Szivattyúzod a kútból a vizet és az a talajból újra és újra feltöltődik, amíg van a talajban vízutánpótlás. Ahogy csökken a vízszint, úgy csökken a a kútban a víz nyomása, tehát a talajból elindul a vízáram a kút felé, emelkedik a vízszint, míg egyensúlyba nem kerül a talajban lévő víznyomással/vízszinttel. Fordítsd meg a folyamatot, töltöd a kútba a vizet, emelkedik a kútban a vízoszlop szintje és így a nyomása, tehát megfordul a vízáramlás iránya. Csak időlegesen emelkedne a vízszinted, amíg ki nem egyenlítődik a talaj és a kút vízszintje.link
robert(3777 eddigi hozzászólás)
2010-05-05
16:27:02
Paga,

Az esővíz a tetőről sok piszkot lemos, ezért nem vezetném a kútba. Egyébként sem maradna a kútban a víz, a szint nem változna, mert elfolyik.

A kútvíz lehet annyira kemény, hogy tönkreteszi a berendezéseket, érdemes megmérni, lehet kapni indikátorpapírt.

Zsezse tervezte, hogy a lakást hűtené kútvízzel.link
Paga(135 eddigi hozzászólás)
2010-05-05
14:23:46
Sziasztok!

Esővíz gyűjtéssel, ásott kúttal kapcsolatban kérem a segítségeteket.
Van egy ásott kutunk, ami ~10,7 m mély, s benne ~3,15 m magasságban van víz.
Jó a hozama, több érből táplálkozik.

A kút vízét elsősorban locsolásra szeretnénk használni (illetve régebben felmerült bennem, hogy mosógép, fürdővíz, WC megtáplálására is alkalmas lenne, és esetleg a radiátoros fűtési rendszerünket egy hőcserélővel rákötve, talán még a lakás egy részének hűtésébe is besegíthetne. Vagy-vagy.)

A ház külső befejező munkái következnek, és a járdák elkészítése előtt szeretném a tetőről lefolyó csapadékvizek összegyűjtéséhez szükséges csatornákat lefektetni, stb.

Van egy használaton kívüli pincénk és először arra gondoltam, hogy benne helyezek el műanyag tartályokat (hasonlóan, mint itt a fórumon a galériában is láttam), és oda gyűjtöm össze a csapadékvizeket..., de aztán gyorsabb és olcsóbb megoldásként felmerült, hogy akár a kútba is vezethetném, egy a kút mellé épített előszűrő egységen keresztül.

A környékbeli házaknál, vagy már kiszáradtak a kutak, vagy szintén csak locsolásra használják őket. Kiépítettek a víz és csatorna közművek is.

Találkoztatok már hasonló megoldással? Vannak tapasztalataitok? Előnyök, hátrányok, problémák?
Szabályozza valami Magyarországon az esővíz gyűjtés témakörét, kutak használatát, ezek kombinálását?

Válaszaitokat köszönettel várom.link
gabajos(1 eddigi hozzászólás)
2010-02-10
18:25:58
Sziasztok!

A Moholy-Nagy művészeti Egyetem hallgatója vagyok. Porcelánnal, kerámiával foglalkozom. A mostani tervezési feladatom a Zsolnay által meghirdetett ötletbörzén belül a kertkultúra témája, ezen belül padig a "lakó" kert. Nálunk is szóba jött miként tudnák óvni, élhetővé tenni a helyet, ahol élünk. Arra gondoltam, hogy az esővíz újrafelhasználását veszem tervezés alá, s megpróbálok egy csapadékgyűjtő rendszert "készíteni". Természetesen bizonyos határokkal a szilikát anyagokat (kerámia,porcelán) tekintve. Evvel kapcsolatban készítettem egy kérdőívet, amit az alábbi linken - akit érdekel - ki lehet tölteni.
Minden hozzászólást szívesen fogadok!
Köszönöm a segítséget!
Gabajos

www.kerdoivem.hu/kerdoiv/295065771/link
robert(3777 eddigi hozzászólás)
2009-08-28
14:11:06
peva,

Tényleg nagyon hasznos információkat lehet itt olvasni, és főleg azért tetszik, mert nem csak elméleti... kár, hogy nincs frissítve.
link
peva(1 eddigi hozzászólás)
2009-08-28
10:02:42
Sziasztok,
akit az esővíz hasznosítás érdekel, az keressen rá a TELESŐ szóra. Érdemes.
üdv:peva link
robert(3777 eddigi hozzászólás)
2009-04-16
11:33:33
kaviki88,

Nemrégen állítottam össze egy közösségi rendszer költségvetését (két változatban, 50 és 100 főre).
A helyen, ahova a rendszert szánták, munkadíjjal nem kellet számolni. Igy a megtérülési idő 5 évre adódott.
Feltételezem, hogy az óvodásoknak nem csak lelkes anyukái, hanem lelkes apukái is vannak, ezért itt is hasonló lehet a számítás eredménye.

Azonban egy olyan probléma merült fel, amit eddig nem sikerült megnyugtatóan megoldani. Ez pedig az ANTSZ hozzáállása.
Ugyan semmilyen egészségügyi előírás nem vonatkozik a WC öblítésre, de a hivatal mégsem szeretne esővízzel öblített WC-vel találkozni az illetékességi területén. Az ivóvízzel történő öblítést tartják csak higiénikusnak. Azt tudom, hogy az esővizet nem szabad meginni, de én az ivóvízzel öblített kagylóból sem innék szívesen.

Ameddig nem születik hivatalos állásfoglalás, addig nehéz felelősséget vállalni. Nem kell ugyan előzetesen engedélyeztetni, de az ANTSZ szerint ők akkor kerülnek a képbe "amikor megtörténik a baj"....

Nincs esetleg egy lelkes anyuka, aki érdekelt a rendszer kiépítésében és az ANTSZ-nél dolgozik?link
kaviki88(1 eddigi hozzászólás)
2009-04-16
09:20:40
Beszerelési ajánlatot, illetve bővebb tájékoztatást szeretnék kérni óvoda számára esővízöblítésű WChez.
Köszönöm előre is!
Egy lelkes anyuka:)link
robert(3777 eddigi hozzászólás)
2008-05-12
13:14:36
Domokos,

Feltettem néhány képet a galériába tartályokra szerelt csatlakozásokról.

1. A legegyszerűbb nagy keresztmeszetű (50-es) csatlakozás a mosogató-tálca kifolyó. Ez menetes és ropi-csővel is folytathatod.

2. Szerencsére az 1m3-es tartályaimon gyárilag van egy nagy műanyag-szelep (ami szerncsétlenül általában nem zár tökéletesen) és azt követően egy olyan menetes sapka, amilyen a marmonkannákon is van. Ebbe a sapkába körkivágóval akkora lyukat lehet csinálni, amekkora a csapoknak, vagy egyéb csatlakozásoknak megfelelő. Gumi tömítőgyűrűvel csepegésmentesen szerelhető.

3. Jó lehet még erre a célra a villanyszerelésben használt tömszelence is.

4.A műanyag nyomócsövekhez létezik ragasztható menetes végű kis peremmel ellátott idom (szürke PVC).

5.Tartályokra szerelhető különféle karimás idomok is kaphatóak, tömítőkészlettel együtt. Medencékhez való vízbevezető/vízelvezető idomok.

Én nem vállaltam be a szürke vízzel történő WC öblítést, mert egy ismerősöm házában évek óta működő rendszert megnéztem, és poshadt szagúnak találtam a WC-ket.

Nálam az öblítőtartályokhoz a csövezés ki van ugyan építve, de az ivóvíz van rákötve. Esővízzel, vagy kútvízzel tökéletes lenne. Sajnos kutam nincs, az esővíz meg kell locsolásra. link
domokos(34 eddigi hozzászólás)
2008-05-11
23:18:08
Az Esővízgyűjtő tartály című képeden (bal felső sarok) a túlfolyó szerű szürke csövet hogyan vágtad be a tartályba, hogy ne szivárogjon mellette a víz?köszi mégegyszerlink
domokos(34 eddigi hozzászólás)
2008-05-11
23:14:20
Szia Róbert!
Láttam a galériában, hogy az 1 m3 tartályaidból a kivezetőcsapra normális 1, 3/4,fél colos csapot, csatlakozást szereltél. Ezt hogy lehet megoldani?Az enyém nem menetes, szerintem egyik sem. Én ráhúztam egy pvc csövet, ami ugyan szorul(talán 50es), arról műanyag szűkítőkkel szerkesztettem egy 1 colos menetet, de csöpög és nem tuti. Te a szürkevízből töltöd fel a wc tartályokat? Hogyan?
köszi a válaszokatlink
Tartályos(28 eddigi hozzászólás)
2007-10-26
00:53:35
Üdv nektek
Robert még mintig király ez a forum.
Kérdésem a következő van egy 15m3 vas tartályom kivül lekezeltem csizsolás, Ro-55 rozsra átalakitó lekenés,alapozó festés fújva 2 réteg, magasfényű trinát fujva szintén két réteg szerintetek. Szerintetek ez elég vagy szigeteljem még valamivel kivűlről? Belűlről mehet rá valami vagy hagyjam rozsdásan?Bár én lekezelném belülről ti mit gondoltok?
Ja és mehet bele közvetlen az essővíz ?Persze a főldbe helyezném.
link
ervin(2 eddigi hozzászólás)
2007-10-25
23:54:19
Ja, ha esetleg valaki javasol valami, megtenné, hogy a választ megírja az email címemre? Előre is köszönöm! ervin960@gmail.comlink
ervin(2 eddigi hozzászólás)
2007-10-25
23:48:02
Jó estét, szervusztok ezermesterek. Van nekem egy pincém, aminek beton fala van. Lebetonozom az alját is, esővízgyűjtőt szeretnék. A kérdésem, milyen vízzáró réteget, festéket használjak? Milyen vastag beton legyen az aljzat? Köszönöm nektek a segítséget!link
zsezse(964 eddigi hozzászólás)
2007-10-22
20:31:34
ebbe, hogy mennyi vizunk van, csak most gondoltam bele, hogy leirtam az elozot:), es gondolom, hogy a duna kozelsege miatt van igy. egyelore nem tartottam rentabilisnek a hoszivattyut a mai arak mellett, mert a vezetekes gaz is be van vezetve illetve viszonylag konnyen hozzajutok fahoz is - van par telek a csalad tulajdonaban, ahonnan be tudom szerezni. persze a fa nem automatizalhato es "manualis" bepakolast igenyel:)link
robert(3777 eddigi hozzászólás)
2007-10-22
20:24:08
Zsezse,
Ha ennyi vized van, akkor nagyon jó hatásfokú víz-víz hőszivattyút építhetnél.
Ha nem kell tárolnod a vizet, akkor sok pénzt és munkát megspórolhatsz.
link
zsezse(964 eddigi hozzászólás)
2007-10-22
20:15:26
Robert,

sajnos/szerencsere alfoldon lakunk, teljesen sik minden:)
viszont a duna arteretol kb 200 meterre lakunk, eddig nem volt gond a kuttal, amiota itt lakunk (1983), pedig sokat hasznaljuk, sok az ontozendo terulet.
olyannyira, hogy tavalyi tartos nyar eleji arviz idejen a szuterinban is kb 15 cm viz volt.
most egy 1200W-os ALKO hazi vizmu zummog lenn az aknaban.
egyik masik temaban leirtam, hogy mar meglevo epuletrol van szo, csak jovore tervezek egy komolyabb felujitast, es nyitott vagyok az ilyen jellegu ujdonsagokra.
link
robert(3777 eddigi hozzászólás)
2007-10-22
20:07:05
Zsezse,
Ha a telkeden van akkora szintkülönbség, hogy az esővízgyűjtő tartályból gravtációs úton is meg tudod oldani az utántöltést, akkor azt mondanám, hogy van értelme az esővízgyűjtésnek. Amennyiben a tartályt az épület egyik felső szintjén tudnád csak elhelyezni, akkor valószínűleg nem érdemes erőltetni a dolgot. Persze attól is függhet a döntés, hogy a kutad hozama mennyire stabil. Ha van rá reális esély, hogy a jövőben elapad, akkor az esővíz jó alternatíva lehet. Ha most építkezel, akkor érdemes az áttöréseket, csövezéseket beépíteni. Építésnél ezt kis költséggel megteheted. Az utólagos kiépítés mindig sokkal drágább. link
zsezse(964 eddigi hozzászólás)
2007-10-22
13:07:21
sziasztok
mar van egy furt kutunk, amin egy kis hazi vizmu uzemel, errol mukodik az ontozorendszer is. ebben az esetben erdemes-e bajlodnom az esoviz gyujtesevel? ha meg tudnam oldani, hogy az esovizet "megallitom" a WC tartaly szintje felett - amit nem tudok - latnam ertelmet, de ha onnan is szivattyu nyomja fel, akkor nemigen.
rosszul latom? csak WC oblitesre hasznalnam.
link
robert(3777 eddigi hozzászólás)
2006-08-09
17:41:46
Parittya,
A válasz a vízminőségben, az esővíz hozamában és az ivóvíz árában keresendő.

Az esővíz minőségéről és a hozamról már itt írtam: http://biosolar.hu/forum/show/398#398 .

Ha az szeretnéd, hogy az esővizes rendszered kiépítésének a költsége belátható időn belül megtérüljön, akkor minimum minden családtagnak krónikus hasmenésben kellene szenvednie.
Bármennyire is hülyén hangzik: az ivóvíz olcsó, akárcsak a Calgon, meg a PET palack és a benzin!link
parittya(3 eddigi hozzászólás)
2006-08-09
14:27:55
Sziasztok!

Frankó a honlap.
Én is gondolkodtam kibetonozós ("Mindent saját erőből, amit csak lehet!" - Tudjátok) vízgyűjtőn, de úgy látom senki nem foglalkozik ennek a víznek a mosásra (nem kell Calgon), mosogatógépbe (nem kell pohárcsillogtató szuper mosogatószer) fürdésre és ami nekem nagyon fontos - mert mindig vérzik a szívem a WC ivóvízzel való leöblítésekor - toalett ürítésre történő felhasználásával.
Mit gondoltok erről? Én ezt tervezem úgy, hogy vezetékes víz csak a konyhába kerüljön, ivóvizet meg úgyis veszünk.
Vélemény?...
link
Homline Forum  =>  Esővíz  =>  Esővízlapozz: 1, 2, 3   következő »
Copyright © 2005 Bernáth Róbert
Minden jog fenntartva