(vissza)
Rendkivül lényeges egy olyan tervező választása, akivel közös nyelvet beszélünk, és érti a dolgát.
Ismerőseink körében senkinek sem volt olyan háza, amit mi is magunkénak tudtunk volna érezni, ezért kezdetben minden népszerű, építészettel kapcsolatos újságot megvásároltunk. Sajnos a legtöbb leközölt házról szóló cikk után úgy éreztük, hogy elszállt az építész agya. A házak döntő többségében a terek és anyagok pazarló kavalkádjával találkoztunk.
Olyan építészt és épületgépész tervezőt kerestünk, aki gyakorlattal rendelkezik alacsony energiájú ház tervezésében, méretezésben, kivitelezésében.
Egy műegyetemi professzor ( munkássága az energiatudatos építészethez kapcsolódik) ajánlott néhány tervezőt. Elindultunk, hogy megnézzünk néhány kész házat. Ha megtetszett valami, akkor becsöngettünk. Szerencsés esetben behívtak és megmutatták meg a házat, elmondták mit szeretnek, vagy mit nem szeretnek benne, mi a véleményük az építészről.
Így kerültünk Ertsey Attilához, aki az ökológikus szemléletű épülettervezés ismert hazai alakja.
Az első találkozásra egy kívánság-listával és egy kockás papírra készített vázlattal érkeztünk. Az utóbbiról később megtudtuk, hogy a építészek kifejezetten nem szeretik, ha a megbízó próbálja helyettük megtervezni a házat, így mi csak azokhoz a dolgokhoz ragaszkodtunk, amiket igazán fontosnak tartottunk, és a tervezőre hagytuk a megvalósítás módját. Lényegében a harmadik rajzot (kisebb módosításokkal) a véglegesnek tekinthettük.
A jogi és az engedélyeztetési eljárásokat be lehetett indítani.
Ekkor kezdődött a részletes gépészeti tervek kidolgozása.
Már ezt megelőzően sok mindennek utána jártunk, elolvastunk néhány könyvet és meglátogattunk rengeteg Internetes oldalt, de el lehet mondani, hogy a tervezés időszaka számunkra a tanulás időszakát is jelentette. Próbáltunk minden technológiai lépést megérteni, megkértük a tervezőt alternatívák kidolgozására, és kiválasztott megoldás létjogosultságának bizonyítására. Gyakran éreztük úgy, hogy nem csak mi tanulunk ezekből a beszélgetésekből, és talán a szakemberek is hajlamosak néha követni egy módszert, anélkül, hogy elgondolkoznának az okokon.
(vissza)
Tervek